Alternatíva

2013 augusztus 7. | Szerző: LadyEdna |

Mielőtt nekiállt volna, még egyszer végiggondolta, hogy akarja-e egyáltalán ezt az egészet, de nem látott semmi okot arra, hogy ne tegye meg. Nem talált egyetlen értelmes indokot sem arra, hogy miért ne belezhetné ki, kínozhatná meg, vagy vájhatná ki a szemét, hiszen megbántotta őt.
Nem, nem is ez a jó szó. Megalázta. Ez az, igen, erről van szó, megalázta őt. És mind e mellé még visszaélt a bizalmával, azzal, amit egyébként is olyan nehezen osztogat. Neki sem akarta megadni, de aztán végül rájött, hogy nem büntethet mást azok miatt, akik korábban bántották.
És tessék, megint csak igaza lett. Azóta azon gondolkodott, mégis hogyan tudna kellően bosszút állni azért a fájdalomért, amit okozott. Azért, mert elvette tőle annak a lehetőségét, hogy boldog legyen, vagy hogy legalább egy kicsit elhiggye, hogy ő is kellhet valakinek.
Mikor aznap reggel felkelt, boldog volt, és bőszen tervezgette a jövőjét. Nem a közös jövőjüket, csak a sajátját, mert hiszen nem ismerte még annyira, hogy bármit is tervezzen vele, de nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy ebből még lehet valami.
Erre elvette tőle annak a lehetőségét, hogy végre igazán jól érezze magát valaki társaságában megjátszás nélkül, őszintén.
De semmi baj. Már nem haragszik. De azért meglakol mindenért, mert bármennyire is nem volt benne düh, azért a következetességhez ragaszkodott, így nem volt más választása, mint elvágni a torkát. Minden épeszű ember beláthatja, hogy ez az egyetlen helyes döntés, mert csak így szabadulhat meg a fájdalomból. Tekinthető ez végül is egy szakrális áldozatnak is.

Amikor belépett az ajtón, már várta őt. Időt kért, és ő adott, mert úgy érezte megéri. Meg akarta ölni, de ugyanannyira akarta azt is, hogy éljen.
–          Örülök, hogy látlak. – mondta a másik. – Szeretnék mondani valamit.
–          Hallgatlak.
–          Szeretlek.
–          Én is szeretlek téged.
Mikor megsimogatta az arcát, már nem őt akarta megölni, hanem mindenki mást, aki megpróbál közéjük állni.