Felkeltem reggel, azzal a k\u00ednz\u00f3an ragaszkod\u00f3 \u00e9rz\u00e9ssel, hogy ki kell mennem a term\u00e9szetbe. Megpr\u00f3b\u00e1ltam a reggeli k\u00e1v\u00e9 k\u00f6zben megman\u00e1zni magam, h\u00e1tha ez is csak egy ilyen k\u00f3sza reggeli gondolat volt, amely az els\u0151 igaz\u00e1n \u00e9bren t\u00f6lt\u00f6tt pillanatban elsuhan, mintha soha ott se lett volna.\r\nDe nem, ez a gondolat ragaszkodott. Kitartott \u00f6lt\u00f6zk\u00f6d\u00e9s k\u00f6zben, \u00e9s kitartott m\u00e9g a villamoson is. M\u00e9g akkor is, amikor egy hajl\u00e9ktalan pont mellettem gondolta \u00fagy, hogy itt az ideje v\u00e9c\u00e9k\u00e9nt haszn\u00e1lni az \u00fcl\u00e9st. \u00c9s m\u00e9g ott, abban az orrfacsar\u00f3, minden m\u00e1st feledtet\u0151 szag tengerben is ott kattogott a fejemben, hogy tal\u00e1lkozni k\u00e9ne v\u00e9gre term\u00e9szetany\u00e1nkkal.\r\nEg\u00e9sz nap ez j\u00e1rt a fejemben, \u00e9s pr\u00f3b\u00e1ltam kital\u00e1lni, hogy hova is menn\u00e9k sz\u00edvesen, de mivel nem jutottam semmire, eld\u00f6nt\u00f6ttem, hogy egyszer\u0171en csak elindulok, \u00e9s majd kik\u00f6t\u00f6k valahol.\r\nElindultam h\u00e1t, \u00e9s nem figyeltem, hogy merre tartok, csak mentem az \u00e9rz\u00e9seim ut\u00e1n. Mindig megtervezem, hogy adott helyet milyen \u00fatvonalon k\u00f6zel\u00edtek meg, \u00e9s ragaszkodok is ehhez, mert mindig a legoptim\u00e1lisabb opci\u00f3t v\u00e1lasztom. Ak\u00e1rcsak egy robot. De most nem, most csak k\u00f6vettem az \u00e9rz\u00e9seim, \u00e9s hagytam, hogy a l\u00e1bam vigyen. Figyeltem az embereket, a h\u00e1zakat, \u00e9s r\u00e1j\u00f6ttem, hogy sosem l\u00e1ttam m\u00e9g igaz\u00e1n ezt a v\u00e1rost, mert mindig a gondolataimon kereszt\u00fcl n\u00e9ztem, nem is figyeltem a val\u00f3di \u00e9rt\u00e9keire. \u00c9s most itt \u00e1llt el\u0151ttem, a maga teljes pomp\u00e1j\u00e1ban. Elsz\u00e9gyelltem magam. T\u00e9nyleg olyan fontos dolgokkal voltam elfoglalva eg\u00e9szen eddig, hogy nem l\u00e1ttam ezt a csod\u00e1t? Feltettem magamnak a k\u00e9rd\u00e9st, \u00e9s \u0151szint\u00e9n akartam r\u00e1 v\u00e1laszolni, de nem ment. P\u00f6r\u00f6gtek a fejemben a v\u00e1laszok, \u00e9s m\u00e9g magamnak is meg akartam magyar\u00e1zni azoknak a csip-csup dolgoknak a l\u00e9tjogosults\u00e1g\u00e1t, amikr\u0151l m\u00e9lyen tudtam nagyon j\u00f3l, hogy val\u00f3j\u00e1ban fabatk\u00e1t sem sz\u00e1m\u00edtanak. Sem az \u00e9n \u00e9letemben, sem a vil\u00e1g foly\u00e1s\u00e1ban. Hirtelen harag \u00f6nt\u00f6tt el, hiszen hogy lehettem annyira buta, hogy elfecs\u00e9reltem a fiatals\u00e1gom ak\u00e1r egy perc\u00e9t is arra, hogy felesleges dolgokon p\u00f6r\u00f6gjek? Hogyan voltam k\u00e9pes a kell\u0151 tisztelet n\u00e9lk\u00fcl n\u00e9zni a k\u00f6r\u00fcl\u00f6tt\u00fcnk l\u00e9v\u0151 vil\u00e1got? Hogyan voltam k\u00e9pes ak\u00e1r csak egy percig is szomorkodni, mikor val\u00f3j\u00e1ban mindenem megvan?Azt hiszem ez\u00e9rt h\u00edvott term\u00e9szetany\u00e1nk. Meg\u00e9rezte a bennem l\u00e9v\u0151 rothad\u00e1st, de kegyes volt hozz\u00e1m, \u00e9s a kez\u00e9t ny\u00fajtotta fel\u00e9m. Az \u00e9letet ad\u00f3 kezet, mely tal\u00e1n megment engem, tal\u00e1n m\u00e9g id\u0151ben ragadott ki a t\u00e1rsadalom \u00e1ltal j\u00f3 \u00e9letnek titul\u00e1lt posv\u00e1nyb\u00f3l.<\/p>\r\n
\u00c9szre sem vettem, de id\u0151k\u00f6zben fel\u00e9rtem a hegyre. Sokszor n\u00e9ztem m\u00e1r a villamosr\u00f3l, \u00e9s sokszor gondoltam r\u00e1, hogy tal\u00e1n egy nap fel k\u00e9ne menni r\u00e1, de soha nem volt hozz\u00e1 igaz\u00e1n er\u0151m. Meg azt hiszem kedvem sem. Mindig csak mentem a dolgaim ut\u00e1n, amelyek most olyan jelent\u00e9ktelennek t\u0171ntek, ak\u00e1rcsak az \u00e9n \u00e9letem az univerzum foly\u00e1s\u00e1ban.Le\u00fcltem egy ki\u00e1ll\u00f3 szikl\u00e1ra, amelyet \u00e1tmeleg\u00edtett a nap f\u00e9nye. Eszembe jutottak a vesztes\u00e9geim.<\/p>\r\n
A hirtelen j\u00f6tt felismer\u00e9shull\u00e1mban r\u00e1j\u00f6ttem, hogy sokuk nem is igazi vesztes\u00e9g. A legt\u00f6bbj\u00fckkel azt hiszem id\u0151vel meg is tudok bar\u00e1tkozni. Mag\u00e1val a t\u00e9nnyel, hogy elment valaki az \u00e9letemb\u0151l eddig sem volt olyan nagy bajom. Ami f\u00e1jt, az a csal\u00f3d\u00e1s. Az a semmihez sem hasonl\u00edthat\u00f3 \u00e9rz\u00e9s, mikor el\u00e1rulj\u00e1k az embert, mikor r\u00e1 kell d\u00f6bbennie, hogy az az ember aki\u00e9rt a t\u0171zbe ment volna, csak nyomokban tartalmaz embers\u00e9get.\u00c9szrev\u00e9tlen\u00fcl telepedett r\u00e1 az este a v\u00e1rosra, \u00e9n pedig dideregve \u00e9szleltem, hogy az id\u0151 bizony leh\u0171lt, \u00edgy gondoltam ideje menni. Mikor haza\u00e9rtem, k\u00e9sz\u00edtettem magamnak egy te\u00e1t, kezembe vettem a kedvenc k\u00f6nyvem, \u00e9s nem gondoltam a holnapra.<\/p>\r\n
Mert a holnap m\u00e9g nem l\u00e9tezik.<\/p>","type":"rich"}