Beszélgetések Floriannal – 6.

2013 április 3. | Szerző: LadyEdna |

Mikor reggel felkelt, semmi más nem járt a fejében, csak hogy túl kell lennie ezen az egészen. Tudta, hogy ha most nem lép át Florianon, akkor már soha nem lesz képes.
Péntek lévén gondolta körbekérdezi az ismerőseit, hogy nincs-e kedve valakinek valamit csinálni este, hátha ezzel el tudja terelni a gondolatait. És ki tudja, talán valami udvarló is akad, aki bebizonyítja neki, hogy egy kézzelfogható, háromdimenziós dolog mégiscsak jobb üzlet, mint ez az egész agymenés.
De bármennyire is vágyott erre, azért ott motoszkált a fejében, hogy ez megcsalás. De hogyan is lehetne az? Hiszen Florian, legalábbis abban a formában, ahogy ő ismeri, csak a fejében létezik. És különben is, ha élőben találkoznának, a férfi valószínűleg figyelemre sem méltatná. De akkor is. Megcsalja őt. Megcsalja azokat az érzéseket, amiket együtt éltek át. De hát nincs is olyan, hogy együtt! – intette nyugalomra magát.
Miután még vagy húsz percig vitatkozott saját magával, leült az ágya szélére, és rájött, hogy bármi lesz is, döntést kell hoznia. Vagy ilyet, vagy olyat, de mindenképpen valamilyet. És ahhoz tartania kell magát minden körülmények között. Elővett egy papírt, és mind a két verzióval kapcsolatban felírta a pro és kontra érveket. Igazából Florian mellett több dolog szólt, de volt ott egy olyan pont ellene, ami kiütött minden mást: NEM VALÓSÁG. A betűk szinte ordítottak a papírról Regina arcába, akinek hirtelen kitisztult az elméje.
–          Mit keresek én itt? – rémült meg hirtelen, mert most értette csak meg igazán, hogy mit művelt magával az utóbbi pár hétben.
Az első sokk hatás után összeszedte magát, felöltözött, és elment dolgozni. Napközben körbetelefonált mindenkit, és szerencsére akadt is egy buli, ahol szívesen látták.
Mivel nem volt semmi használható ruhája, úgy döntött, délután elmegy vásárolni. Így legalább nem telik haszontalanul estig az idő, és addig is emberek közt lesz, ami talán megakadályozza, hogy az utóbbi idők kínzó gondolatai visszatérjenek.
Az üzletek végül jó hatással voltak rá, az a sok szép dolog, a ruhák, az ékszerek, az emberek, ahogy mindent elfeledve kutatnak egy szép darab után.
Regina elgondolkodott, hogy vajon ki mit csinálhat este? Vajon kinek vásárolnak? Maguknak, a párjuknak, vagy netalán csak nézelődnek? Érdekes volt ezen morfondíroznia, mert míg ezzel volt elfoglalva, egészen el is feledkezett Florianról. Olyan távolinak tűnt hirtelen minden, és rájött, hogy talán csak az elmúlt hónapok nehézségei hozták ki belőle ezt az egészet, és talán csak ez is egy természetes reakció az emberi agy részérő, hogy könnyebben átvészelje a nehézségeket.
Hosszas keresgélés után rá is akadt a megfelelő ruhadarabokra: egy blúzra és egy testhez simuló nadrágra, amik kihangsúlyozták az alakját. Korábban bánta volna, mert nem szereti mutogatni magát, de az elmúlt hónapok annyira megviselték, hogy leadott jó pár kilót, és így már bátran fel mert venni merészebb darabokat is. Na de a szép ruhához szép frizura is dukál, így gondolta elmegy még fodrászhoz is. Nem volt ugyan előre lefoglalt időpontja, de ismert több olyan helyet is a városban, ahol nem kellett bejelentkezni.
Amikor belépett a szalonba, megcsapta a frissen mosott haj semmivel össze nem téveszthető illata. Megnyugtatta a hely miliője, mert annyira valóságos volt, annyira emberi, és annyira távol volt mindentől, amivel az utóbbi időben küzdött.
A fodrászok kedvesen fogadták, csupa fiatal, és látszólag gondtalan lány, akik a mosolyukkal – és természetesen egy szép frizurával – tették szebbé a kliensek napját. Kifaggatták, hogy mik az elképzelései, majd kiválasztották a számára legmegfelelőbb szakembert, Gabit.
–          Na és, pontosan mit is szeretnél? – kérdezte a lány, akit Regina ránézésre olyan húsz évesnek saccolt.
–          Rövid hajat szeretnék, olyan fiúsat. És ha lehet, akkor tűzvöröset. – sokat gondolkodott rajta, hogy be merje-e vállalni, de aztán úgy volt vele, hogy ha valamit csinál, akkor tisztességesen, és itt most csak a legnagyobb változásnak van helye.
–          Rendben. De biztos vagy benne? Nagyon szép a hajad, nem fogod megbánni? Tudod, volt olyan kliensem, aki sírva távozott, és igazán  nem szeretném elrontani a napod.
–          Nem, átgondoltam, biztos vagyok benne. – Regina belenézett a tükörbe, és még egyszer megcsodálta hosszú, göndör haját. Gondolatban elbúcsúzott tőle, de semmi mást nem érzett, csak örömet, hiszen ez egy újabb pont, ahol el tud távolodni Floriantól. NEM! Még gondolnia sem szabad rá. Vége.
–          Rendben, Akkor lássunk is neki. – mosolygott Gabi.
–          Oké.
–          Na és mért döntöttél ilyen drasztikus változtatás mellett? – Regina sosem szerette a fodrászok bizalmaskodását, de most valahogy jól esett neki, mert egy olyan embernek mondhatta el az életét, aki utána nem is fog emlékezni rá, így megszabadította őt attól a felelősségtől, hogy később szembe kelljen nézzen azzal, amit mondott.
–          Sok dolog történt velem az utóbbi időben, és nem feltétlenül jók, úgyhogy úgy döntöttem, változtatok. És gondoltam, itt kezdem. – miközben beszélt, mosolygott, mert tényleg úgy érezte, hogy új időszámítás kezdődik.
–          Ó, ne is mondd. Én is kapom az ívet rendesen, úgyhogy megértem miről beszélsz. Most jöttem haza külföldről, ahol kicsit befürödtem a dolgokkal.
–          Én pont ugyanebben a cipőben járok.
És innentől kezdve nem lehet megállítani a két lány beszélgetését, önmagát generálta, mint a mosatlan. Amiről rögtön eszébe is jutott, hogy ha hazamegy, akkor elmosogat, mert hetek óta nem lehet hasznát venni, és szegény édesanyja kénytelen csinálni mindent.
Miközben beszélgettek, Reginának egyszer sem jutott eszébe sem Florian, sem ez az egész rettenet, amin egészen eddig vergődött. Amíg ott ült, ő is csak ugyanolyan lány volt, mint bárki más itt a szalonban, egy egyszerű földi halandó, akinek az a legnagyobb gondja aznapra, hogy kimosson-e, vagy van még annyi használható fehérneműje, hogy elodázza a dolgokat mondjuk holnapig.
Két órai csevegést követően arra eszmélt, hogy kész lett a frizurája. Mikor először belenézett a tükörbe, el sem hitte, hogy ő az, csak nézte magát, és úgy érezte, hogy megszabadult. Mintha neki is a hajában lett volna az erő, akárcsak Sámsonnak. De Sámsonnal ellentétben őt nem gyengítette meg a hajvágás, inkább megerősítette.
Ahogy csodálta magát, egyszer csak egy férfi lépett be a bejárati ajtón, majd a pulthoz ment, és várt. Regina nem értette, hogy miért nem megy oda senki hozzá, de nem is foglalkoztatta különösebben a dolog, hiszen mit érdekelje őt egy idegen, van elég baja e nélkül is.
Pár perc után azonban az idegen megunta a várakozást, körbenézett a szalonban, majd elindult Regina asztala felé. A lány nem figyelt rá, mert továbbra sem érdekelte, és gondolta, talán csak szólni akar, hogy bizony ő is hajvágásra vágyik. Az idegen azonban nem a fodrászt kereste, hanem őt. Megállt az asztal mellett, és a tükörben a lány szemébe nézett.
– Gyönyörű vagy. – mondta végül a férfi.
– Nem lehet…- ennyi hagyta el Regina száját, mert nem akarta elhinni, amit látott.
A tükörből fel akart nézni, hogy tényleg a férfi szemébe nézhessen, de az akkor már nem volt sehol, egyszerűen eltűnt.
– Mondd csak Gabi, gyakran jár ide ez a férfi?
– Kicsoda? – kérdezte a fodrász meglepetten.
– Aki az előbb itt állt az asztalomnál?
– De hiszen nem volt itt senki. Jól vagy? – Gabi furcsán kezdett nézni a lányra, de aztán lerendezte annyival, hogy biztos nehéz napja volt, és azok után, amin keresztülment egyáltalán nem meglepő, ha kissé kimerült.
– Jól, persze, ne haragudj. Lehet, hogy csak álmodtam. Vagy nem is tudom. Mostanában elég szétszórt vagyok.
– Persze, semmi gond. Legközelebb is hozzám gyere. – mosolygott Gabi, majd még néhány kedves szó után kikísérte az ajtón.
Ahogy elindult hazafelé, újra előtörtek a gondolatok. Az nem lehet, hogy ő volt az, nem, az teljességgel kizárt. Hogyan is lehetett volna ott, mikor valahol ezer kilométerre tőle forgatja a legújabb filmjét? Nem értette az egészet, de leginkább nem is akarta, egyszerűen csak el akarta felejteni. Legfőképpen azért, mert neki most a bulira kellett koncentrálnia.
Otthon édesanyja először megrökönyödött a frizurája láttán, de miután látta, hogy ez Reginát boldoggá teszi, ő maga is megbékélt a helyzettel. Pláne miután konstatálta, hogy a lánya több heti letargiát követően tetterősen vágott bele az otthoni teendőkbe, és dúdolva, táncolva végezte el a házimunkát.
– Anya, ma elmegyek bulizni. – mondta végül, kicsit félve, nehogy édesanyja nehezteljen rá. Felnőtt volt már, mégis, a szüleivel szemben mindig is gyerek marad, és neki igenis számított az ő véleményük, hiszen minden célja között az egyik az volt, hogy a szüleit büszkévé tegye. Hiszen olyan nehezen teremtették meg az ő jólétének körülményeit, a legkevesebb, amit megtehet, hogy hálás gyermekük marad.
– Jól van életem, menjél csak. Rád fér már egy kis szórakozás. Úgy be voltál ide gubózva az utóbbi időben.
– Én azt hittem örülsz, hogy itthon vagyok, és nem duhajkodok valahol. – Reginát meglepte az édesanyja.
– Én annak örülök, ha te jól érzed magad. És az itthonléttől nyilván nem érzed jól magad. Regikém, ha te attól lennél boldog, hogy tütüszoknyában táncolva és énekelve vonulsz végig az utcán, engem az sem érdekelne. Nekem csak az számít, hogy a kis lelkedben mindig béke legyen.
Regina nem tudott szólni, egyszerűen csak elsírta magát. Hosszú idő óta most érezte először, hogy biztonságban van, és nem kell félnie semmitől. Megölelte édesanyját, aki szorosan magához vonta, majd így álltak pár percig.
– Úgy szeretlek anya.
– Tudom kincsem, tudom. De most menj, és készülődj az estére. Ha már ennyi idő után kimozdulsz, azt mondom, legyél fergeteges. Olyan, mint amilyen Amerika előtt voltál.
Ó igen, emlékezett még arra a semmitől sem félő lányra, aki szembement volna az egész világgal, ha éppen úgy gondolja. Vajon mi lett vele? Mi lett azzal a döggel, aki egymás után csábította el a férfiak fejét akaratán kívül, egész egyszerűen csak azzal, hogy olyan életerő áradt belőle, aminek senki nem tudott ellenállni? Mi lett azzal a baráttal, akit az éjszaka közepén is fel lehetett hívni? Mi lett azzal a gyermekkel, aki mindig leste szülei óhaját?
Nem tudta mi történt mindazzal, aki ő volt. Vajon hol vesztette el? Végig ezen töprengett, miközben készülődött, de sehogy nem találta a választ, és nem lelte azt a pontot sem, ahol megszűnt önmaga lenni.
Semmi baj, gondolta, ez már a múlt, és neki most a jövő építésén kell fáradoznia. Eldöntötte hát, hogy eztán minden erejét arra fogja összpontosítani, hogy az új Reginát összerakja.
Miután elkészült, elbúcsúzott szüleitől, majd elindult a buliba. Nem volt messze tőlük, így hamar odaért, és örömmel konstatálta, hogy senki nem neheztel rá azért, mert az utóbbi hetekben kicsit távol tartotta magát a közélettől.
Köszöntötte minden ismerősét, akit pedig nem ismert, azzal hamar összehaverkodott. Jól telt az este, kedvesek voltak az emberek, mindenkinek tetszett az új külseje, és ezektől a dolgoktól boldognak érezte magát.
Éppen egy beszélgetés kellős közepén volt az egyik régi ismerősével, amikor egyszer csak csöngettek. Senki nem hallotta, így ő ment oda ajtót nyitni. Mikor lenyomta a kilincset, és maga felé húzta az ajtót, még az ütő is megállt benne.
– Te mit keresel itt? – nézett zavarodottan a vendégre.
– Jöttem érted.
– Mi az, hogy jöttél értem? – Regina felháborodott ekkora pofátlanság láttán.
– Jöttem érted, és jöttem, hogy vigyázzak rád.
– Úgy nézek én ki, mint akire vigyázni kell?
– Ezzel az új hajjal és szereléssel én bizony vigyázni fogok rád.

– Te Zsolti, mit csinál a Regina?  – kérdezte a házigazda az egyik közös ismerőstől.
– Nem tudom, talán valami helyzetgyakorlatot.
– De egyedül?
– Ki tudja…nem értek a színészethez.

– Na és mégis hogy gondoltad? Majd fogsz és kirángatsz innen, vagy mi?
– Pontosan.
– Na akkor most figyelj, mert most kezdek csak el igazán inni.
– Meg ne próbáld.
– Mert mit csinálsz? Nem is létezel Florian.
Azzal Regina elment a másik irányba, pontosan oda, ahol a legtöbb italt találta, megfogott egy vodkásüveget, és úgy, ahogy volt, elkezdte inni.
– Regi, hagyd abba. – ugrott oda Peti, a házigazda.
– Hagyjál. Innom kell. Nem hagy békén.
– Ki?
– Hát ő. – Regina az egyik sarokba mutatott, de Peti nem látott semmit.
– Regi, nincs ott senki.
– Dehogyis nincs. Nem látjátok? Ott áll, barna kabátban, farmerban, és piros tornacipőben. Ami egyébként elég jól néz ki.
– Nem, még mindig nem látom. – Peti próbált nyugodt maradni, hogy ne zaklassa fel jobban a lányt, közben az egyik kezével intett Zsoltinak, hogy hívja a mentőket. A többi vendég pedig rendes katasztrófaturista módjára körbeállta őket, és jegyezte az eseményeket a memóriájában.
– Mindegy is, hagyjuk.
– Na és ki ő? Szabad róla tudni valamit?
– Ha nem látod, miért érdekel? – Regina közben folyamatosan ivott a vodkásüvegből, és érezte, hogy az alkohol kezdi átvenni az irányítást a gondolatai felett.
– Tudod, hogy mindig érdekel, mi van veled. – a fiú próbált bizalom-gerjesztően mosolyogni.
– Persze Peti, tudom, ne haragudj. Tudod, sss, hajolj közelebb, nem akarom, hogy ők is meghallják. Szóval ő Florian.
– Florian?
– Florian. Na. Florian.
– És őt honnan ismered?
– Hát tudod egy sorozatból. Aztán úgy megtetszett. Aztán jött ez az agykontrollos izé, aztán összetalálkoztunk…őőő…álmomban…azt hiszem…igen…aztán történt, ami történt…csak az a baj tudod, hogy én beleszerettem.
– Florianba?
– Nem, a pápába. Jajj Peti, ne legyél értetlen, tudom én, hogy okos gyerek vagy.
– Na elég volt, hazamegyünk.
– NEM. HAGYJÁL!
– Regi mi a baj?
– Florian haza akar vinni. Ne hagyd neki kérlek.

De Petinek akkor már nem volt dolga, mert a lány elájult.