Beszélgetések Floriannal – 4.

2013 február 3. | Szerző: LadyEdna |

Mikor másnap reggel felébredt, csak homályosan emlékezett a történtekre. Rémlett valami arról, hogy találkozott Floriannal, és mintha meg is csókolta volna, de ennél több nem jutott az eszébe. Na meg persze a majom.
A majom még most is olyan élénken volt előtte, mintha csak az előbb látta volna a tévében valami ismeretterjesztő sorozat keretein belül. De vajon mit jelenthet? Biztos van valami jelentősége, ha előjött, mert annyit már megtanult az olvasmányaiból, hogy semmi sem történik véletlenül, és mindennek jelentősége van. Bár először elhessegette magától a képet, utólag mégis úgy gondolta, hogy nem ártana utánajárni, mert mi van akkor, ha pontosan ez az a jel, ami segít őt majd visszarángatni a valóságba? Igen, utána kell járnia.
Mikor ezt eldöntötte, bizsergés járta át, olyan volt, mint amikor valakit hirtelen kiráz a hideg. Egyszer volt egy szellemlátónál, aki azt mondta neki, hogy amikor ez történik, az jel, mert az égiek akarnak üzenni. Vajon tényleg akarnak? Vajon a majom a kirakós egyik darabja?
És megint azt érezte, amikor eldöntötte, hogy külföldre megy. Érezte, hogy él, hogy minden végtagja megtelik valami ősi erővel, és már nem esett nehezére a cselekvés, és nem érezte nyűgnek az életet. Végre megvolt az a kapcsolódási pont, amire olyan régóta vágyott.
Otthon nem volt internet – édesanyja úgy gondolta, hogy felesleges az ilyen dolog -, így kénytelen volt várni, míg beér a munkahelyére. Soha ilyen hosszúnak nem érezte még az oda utat, és soha ennyire nem idegesítették még az egyes megállókban eltöltött percek. Hát nem érti senki, hogy neki itt most küldetése van? Hogy nem ér rá késlekedni, mert az élete forog kockán? Nem, senki nem értette. Látta az emberek arcán a tompaságot, az undort, hogy megint munkába kell menni. Végső soron nem hibáztatta őket, mert pár napja még ő is pontosan ugyanígy nézett ki, de akkor is.
Mikor beért, az első dolga volt lehuppanni a gép elé, és rákeresni a majomra. Éppen az oldalakat böngészte, amikor az egyik kollégája belépett.
– Szia, jó reggelt! Nem jössz kávézni? – Gizus volt az, egy idősebb kollégája, aki néha hajlamos volt arra, hogy öt évesként kezelje.
– Ne haragudj, de most nem tudok menni, fontos dolgom van.
– Ugyan már, szerintem utána is meg tudod nézni. – évődött Gizus, akin látszott, hogy semmilyen dolgot nem tart olyan fontosak, hogy az embernek akár csak egy pillanatig is kapkodnia kellene miatta. Regina mindig is úgy képzelte, hogy amikor a gyerekeit megszülte például, nyugalomra intette még az orvost is, mert nem eszik azt olyan forrón, és majd a gyerek is csak akkor jöhet, amikor ő arra alkalmasnak találja a hangulatát.
– Nem érted, hogy nem érek rá? – olyan stílusban förmedt rá az asszonyra, ami igazán nem vallott rá, de a másiknak igazán meg kellett értenie, hogy ez itt most élet-halál kérdése.
– Rendben, akkor nem is zavarok. – mondta Gizus, majd halkan becsukta maga mögött az ajtót.
Amikor kiment, Regina örömmel konstatálta, hogy végre megtalálta a keresett oldalt, és azon a majom szimbolikáját, amely a következőket mondta:
„Saját torzképünkkel nézhetünk szembe, állati ösztöneink kivetített másával. A majom megteheti, amit nekünk nem szabad (sajnos). Gyakran szexuális késztetéseink jelentkeznek e szégyentelen állat képében. Pozitív vonása a sok energia, amelyből mi is meríthetünk, ha kontrollálni tudjuk ösztöneinket. Valami elfelejtett bölcsességre is utalhat, amelyet a civilizáció, a jólneveltség tart tőlünk távol. Talmud. Az egyetlen állat, amely rosszat jelent. Egyiptomi álmoskönyv. Óvatosságra int, kedvezőtlen változás jele lehet: csalás áldozataivá válhatunk.”
Torzkép? Állati ösztönök? Szexuális késztetések? Elfeledett bölcsesség? Rosszat jelent? De hogyan jelenthet egy ősi bölcsesség rosszat?
Regina először nem tudta, hogyan értelmezze a látottakat, de úgy döntött, nem is kell ezt neki most azonnal megfejtenie. Kinyomtatta hát az oldalt, és eltette a naptárába, hogy majd kicsit később megint átolvassa, és talán akkor minden világos lesz.
Miután végzett, átment Gizusékhoz kávézni.
– Ne haragudj, hogy az előbb úgy leteremtettelek, nem is tudom mi ütött belém, csak láttam valamit, és utána kellett néznem. – nézett bűnbánóan az idős asszonyra.
– Semmi gond kincsem, semmi gond. – mosolygott együtt érzően Gizus. – Előfordul az ilyen.
A következő pár percben mindenki hallgatott a szobában, mert bár ilyen szépen lerendezték az előbbieket, azért mindenki érezte, hogy Gizus nem jutott túl ilyen egyszerűen a dolgokon. Végül az asszony törte meg a csendet.
– Semmi baj drágám, csak úgy megijesztettél.
– Mégis mivel? – nézett rá a lány kérdőn, mert nem érezte olyan súlyosnak a helyzetet.
– Tudod, volt nekem egy nővérem. – miközben beszélt, az asszony mereven maga elé nézett.
– Nem is tudtam. – mondta meglepetten Regina.
– Mert sose beszéltem róla. … Megőrült. Egyik napról a másikra. Bár észlelhettük volna a jeleket, de akkoriban még nem voltak ilyen tájékozottak az emberek. És amikor reggel bementem hozzád, ugyanazt láttam a szemedben, mint neki.
– De…én nem őrültem meg.
– Tudom szívem, tudom, de olyan hirtelen jött ez az egész, és kicsit felzaklatott. Ennyi az egész.
– Ne haragudj Gizus. Legközelebb nem hozlak ilyen helyzetbe. De most nagyon gyorsan kellett megnéznem valamit. Álmodtam, és tudod milyen ez, az ember hamar elfelejti. Én pedig nem akartam ebbe a hibába esni.
– Persze, semmi gond. – mondta Gizus. – Csináld csak a dolgod. Ez az én keresztem. Csak gondoltam elmondom, hogy miért zaklatott fel ennyire.
– Jól tetted. – mondta Regina – Na de ne is beszéljünk többet ilyen szomorú dolgokról. – mosolygott. – Inkább beszéljük meg, hogy mit kell még ma feltétlenül elintézzünk.
A nap további része a megszokott rendben telt, mindenki végezte a dolgát, és szépen lassan elfelejtették, mi is történt reggel.
Kivéve persze Reginát, akinek egyre több dolog jutott az eszébe az estéről. Néha egészen úgy érezte, hogy nem is álmodta az egészet, hanem tényleg megtörtént. Ezt a gondolatát erősítette az is, hogy felfedezett a nyakán egy kis foltot, és amikor próbálta végiggondolni, hol is szerezhette, rájött, hogy Florian a nagy hévben bizony megharapta egyszer-kétszer. De megnyugtatta magát, hogy ez lehetetlen, hiszen a férfi ott sem volt igazából, így biztos csak arról van szó, hogy megkarmolta magát, vagy valami ilyesmi.
Mikor véget ért a munkaidő, a lány elindult hazafele, de mikor felszállt a buszra, úgy döntött, hogy inkább sétál egyet a parton, mert olyan szép az idő, és neki most olyan jó kedve van. Örömmel töltötte el, hogy a hosszú hónapok kedvtelensége után most volt hangulata ilyen egyszerű dolgokhoz, mint a séta. Persze felhívhatta volna valamelyik barátnőjét is, de igazából egyikhez sem volt kedve. Úgy érezte, hogy most nem tudna mit kezdeni a problémáikkal, és egyébként sem gondolta, hogy bármelyik is megértené azt, amin most keresztülmegy. Így a legegyszerűbb, ha nem is beszél velük. Majd talán egyszer elmesél mindent, majd amikor már csak távoli emlék lesz. De most még nem állt erre készen, úgy érezte, hogy az egyetlen ember, akivel meg tudja beszélni a dolgait, az Florian.
Mikor rá gondolt, melegség öntötte el, és alig várta, hogy este legyen végre, és újra beszéljenek. Már most elkezdte összeszedni a gondolatait, mert a tegnapi eseményekből kiindulva nem is olyan egyszerű spontánnak lenni, főleg hogy abban a világban bizony előkerülnek az ember legtitkosabb vágyai.
Ez a része a dolgoknak megrémítette egy kicsit, mert sose gondolta volna magáról, hogy ilyen dolgokra vágyik igazából, és arról sem volt fogalma, hogy van benne valaki, aki ennyire szabad, és ki akar törni. Szerette a rendszert az életében, mert megnyugtatta, de mint kiderült, van benne egy másik lány, aki gyűlöli ezt, és csak tenni akarja, amihez éppen kedve van. Hm, lehet hogy nevet kéne adnia neki? Végül is miért ne? Hiszen ez a lány is valahol ő, valahol pedig mégse. Tündér. Igen, ez jó lesz. A másik neve Tündér lesz, mert ez mégsem olyan kemény név, és nem kelti benne sem azt a hatást, hogy félnie kéne tőle.
Elképzelte, ahogy a másik, Tündér be van börtönözve, és most már sajnálta, mert az ő hibájából van ott, ahol, pedig ő is ugyanúgy csak élni szeretne, mint bárki más. Amíg ezen gondolkodott, észrevette, hogy már nem is ellenségként, hanem barátként gondol lényének eddig ismeretlen részére. Végül is lehet, hogy ez a másik lány segíti őt majd hozzá, hogy újra normális életet éljen.

Később ért haza, mint szokott, és édesanyja a szemére is vetette, hiszen legalább szólhatott volna, mert egyébként minek van olyan hogyishívják telefonja, ha nem azért, hogy szegény aggódó anyját értesítse.
Reginának volt emiatt egy kis lelkiismeret-furdalása, de aztán hamar megnyugtatta édesanyját, hogy aggodalomra semmi ok, csak sétálni volt kedve, és biztosította róla, hogy legközelebb ilyen nem fordul elő.
Amikor elvégezte az otthoni dolgait, leült megnézni a sorozat következő részét. Már izgalommal várta, hogy vajon mi történik ma Florian doktorral. Olyan jó érzés volt nézni őt, és úgy érezte, hogy akár hónapokig ellenne azzal, hogy csak nézi a tévében. Egyszer azonban kirázta még a hideg is, mert egy pillanatra úgy látta, hogy Florian a képernyőn keresztül ránéz és még rá is kacsint. Persze tudta ő, hogy ez lehetetlen, de akkor eszébe jutott a nyakán lévő kis folt, és egy pillanatra kételkedni kezdett benne. És mi van, ha mégsem csak képzeli ezt az egészet, és most ő is valami olyannak lesz a szereplője, mint a mozi főhősnők? Ó, milyen csodálatos is lenne.
Na de miket is gondolok? – Nyugalomra intette magát, és miután reálisan végiggondolta a dolgokat, rájött, hogy csupán fáradtságról lehet szó, mert semmi más nem magyarázza az ilyen buta gondolatokat. De a másik oldalról meg mégis kinek árt ezzel? Ugyan senkinek, akkor meg miért ne ábrándozhatna szabadon? Na ugye.
Este lefekvésnél úgy döntött, hogy ma kihagyja a találkozást Floriannal, de amint becsukta a szemét, a férfi ott termett.
– Szia! Megjöttem. – mosolygott a férfi, és Reginának nem volt szíve elhajtani.
– Szia! Örülök, hogy itt vagy, csak nem értem. Most nem is hívtalak.
– Tudom, de hiányoztál.
Reginát meglepték ezek a szavak, mert mindenre számított, csak erre nem.
– Hiányoztam?
– Igen. Tudom, hogy furcsa, de így van. És meg akartalak ölelni.
Még ki sem mondta, és már magához szorította a lányt. Reginának eddig még ideje sem volt körülnézni, de most látta, hogy egy olyan nappaliban vannak, amit mindig is elképzelt magának: kazettás falak, virágos tapéta, nagy, süppedős kanapék, na és persze az elmaradhatatlan faltól falig könyvespolcok telis tele könyvekkel.
– Honnan tudtad? – kérdezte meglepetten a lány.
– Mindent tudok rólad. – mondta a férfi, és közben megsimogatta a lány haját.
Regina látta a szemében, hogy mit szeretne, és bármennyire is volt hozzá kedve, fáradtnak érezte magát, és most már csak annyira vágyott, hogy a férfi mellé feküdjön.
– Azt is meg lehet oldani. – mondta Florian. – Ha ez az, amit tényleg szeretnél.
– Igen. Most csak ennyit szeretnék. És Florian!
– Igen?
– Van egy folt a nyakamon.
A férfi félresimította a lány haját, és látta, hogy tényleg van ott egy pötty.
– Hoppá. Bocsánat, legközelebb óvatosabb leszek. – somolygott.
– Szóval akkor tényleg te voltál? – lepődött meg Regina, hiszen erre nem igazán számított.
– Igen. Néha kicsit vehemens vagyok. – mosolygott Florian.
– De hogyan lehetséges ez? Hiszen ez itt nem is a valóság.
– Ugyan már, ki tudja pontosan megmondani, mi is a valóság.
Ezzel be is fejezték ezt a témát, mert Florian nem mondott mást, Regina pedig fáradt volt az ilyen komoly filozófiai beszélgetésekhez, így lefeküdtek az egyik kanapéra. A lány a férfi mellkasára hajtotta a fejét, és csak hallgatta, ahogy lélegzik. Olyan jó érzés volt hozzábújni végre valakihez, ráadásul nem is akárkihez, hanem álmai férfijához.
– Sokat gondoltál ma egy férfira. – törte meg a csendet Florian.
– Honnan tudsz te róla? – Regina meglepődött, hiszen nem gondolta volna, hogy a férfi tényleg mindent tud róla.
– Össze vagyunk kötve. Mindent tudok és érzek, amit te. Végül is szabadon lófrálok a fejedben.
– Igaz. – ha jobban belegondolt, Regina rájött, hogy a férfinak igaza van. De most nem volt benne biztos, hogy akar beszélni róla.
– Ha nem akarsz róla beszélni, akkor nem kell. Ha csak hallgatni szeretnél, én akkor is itt vagyok.
– Nem, semmi gond, beszélhetünk róla. – a lány most érzete először életében, hogy valaki tényleg kíváncsi arra, mit is érez valójában. – Tudod, ő már a múlt. Úgy gondoltam, hogy van köztünk valami különleges, de aztán kiderült, hogy igazából nem volt semmi. Még arra sem vette a fáradtságot, hogy marasztaljon. – nagyot sóhajtott – Így amikor elváltunk, úgy döntöttem, hogy belevetem magam a tárkeresésbe, de ott sem jártam sikerrel, így valahogy még fájóbb volt az árulása.
– Jajj életem. – Florian szorosan magához szorította, és úgy ringatta, mint egy gyermeket. – Ne gondolj rá soha többet, nem érdemelt meg téged. És soha ne is keresd a társad, hidd el, hogy megtaláljátok majd egymást.
– De én téged akarlak. – zokogott most már Regina.
– Na engem meg végképp nem fogsz megtalálni. – mosolygott a férfi. – Tudod nagyon jól, hogy én csak itt létezem. Legalábbis abban a formában, ahogy most ismersz. Ne keverj össze azzal, amit a tévében látsz. Persze az is én vagyok, de ami itt vagyok, azt az énemet még én sem ismerem.
– Várj! Akkor te tudod, hogy ki vagy, mi vagy, és miért vagy itt?
– Persze, hogy tudom.
– Akkor nem csak azért vagy itt, mert hívtalak?
– Alapvetően azért jöttem ide, de aztán kiderült, hogy valamiért nekem is itt kell lennem, mert melletted fogok megtalálni valamit. Ahogy mondtam, meg van írva valahol ez a találkozás.
– És mi lenne, ha élőben találkoznánk?
– Azt hiszem, nem kedvelnél, és én sem téged. A mostani „hivatalos” énem meglehetősen undok tud lenni.
– Komolyan? – Regina nehezen tudta elképzelni, hogy ez az áldott jó ember lehet undok is.
– Komolyan. De túl sok mindenről beszélgettünk most. A legjobb lenne, ha aludnál, holnap sok dolgod lesz.
– De még nem akarok aludni.
– Tudom, de muszáj.
– Florian!
– Igen?
– Lehetne, hogy holnap ne találkozzunk?
– Ha ezt szeretnéd, akkor természetesen.
– Tudod át kéne gondolnom nekem ezt az egészet. Kicsit ijesztő.
A férfi mély levegőt vett, látszott, hogy nem örül a hallottaknak, és fél attól, hogy el kell válniuk.
– De ugye szólsz, ha véget akarsz vetni ennek az egésznek?
– Mindenképpen.
– Akkor persze. Most pedig aludj. – azzal egy gyengéd csókolt lehelt királynője homlokára.