Beszélgetések Floriannal – 5.

2013 február 22. | Szerző: LadyEdna

Két hét telt el az utolsó beszélgetésük óta, és Regina azóta azon gondolkodott, hogyan tovább. Érezte, hogy nem lenne helyes visszatérnie Florianhoz, mégsem tudott megbékélni a gondolattal, mert mindahányszor elképzelte az életét a férfi nélkül, kétségbeesés öntötte el, rettegett, hogy többet nem látja az arcát, és boldogtalanná tette a gondolat, hogy többet nem mondhat el neki semmit.
Nem, nem térhet vissza ehhez az egészhez. Ő ennél erősebb, és egy ilyen fantazmagória nélkül is képes lesz tovább élni az életét. Előtte is sikerült neki, és most is fog, na meg aztán sokan mások is megcsinálták már előtte, akkor pont neki ne sikerülne?
A gondolatok egymást kergették a fejében, és nem tudott másra gondolni, csak arra a törökméz illatra, amitől otthon érzése támadt. Amikor felidézte magában, olyan érzése volt, mintha súlyokat görgettek volna le a mellkasáról. Olyan könnyednek érezte magát, pont mint azokon a vasárnap reggeleken gyermekkorában, amikor mindenki összegyűlt, és együtt reggeliztek. Papa, mama, gyerekek, csupa szív, szeretet. Ugyanezt érezte, amikor Florianra gondolt. Megnyugodott, és hirtelen mindent olyan világosan látott, mint előtte soha.
Dobja el ezt magától csak azért, mert ez a „kapcsolat” nem a megszokott keretek között zajlik? Tudta persze nagyon jól, hogy ez az egész az őrület határait súrolja, de aztán eszébe jutott a majom is. Úgy érezte, ez a szimbólum a megoldás mindenhez.
Pozitív vonása a sok energia, amelyből mi is meríthetünk, ha kontrollálni tudjuk ösztöneinket. Valami elfelejtett bölcsességre is utalhat, amelyet a civilizáció, a jólneveltség tart tőlünk távol.
Aztán arra gondolt, hogy mi van, ha neki egészen más utat rendeltek odafent? Ha neki valami egészen más módon kell eljutni önmagához? Tudta nagyon jól, hogy mi az általánosan elfogadott metódus erre vonatkozóan, és azt is, hogy ha bárkinek is elmondaná, mi történik vele, azonnal orvoshoz küldené, ő mégsem érezte magát sem bolondnak, sem zavartnak. Épp ellenkezőleg. Minden olyan tiszta volt az életében, mint előtte soha.
De van-e egy ilyen kapcsolatnak jövője? Mi lesz később? Az egész életét egy képzeletbeli társ mellett fogja eltölteni? Hiszen Florian nem tudja őt sehova elkísérni, nem tudja őt bemutatni a szüleinek, és nem villoghat vele a barátnőinek. Nem tudja megölelni, amikor a legnagyobb szüksége van rá, és nem tudja megfogni a kezét szülés közben.
Szülés. Milyen érdekes gondolat. Egészen eddig nem érdekelte ez a téma, de most valahogy úgy érezte, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon. Szóval ilyen az, amikor valaki gyereket akar? Amikor meg akarja osztani önmagát annak az embernek a segítségével, akit mindennél jobban szeret?
De hát akkor ő mindennél jobban szereti Floriant? És úgy egyébként az meg hogyan lehetséges, hiszen egyrészt alig kétszer „találkoztak”, másrészt nem is ismeri őt. És mégis, tudta, érezte, hogy szereti.
Teljesen összezavarodott ettől a sok gondolattól, és végül úgy döntött, hogy nem kell ezt neki most azonnal eldöntenie, így fogta magát és beült egy cukrászdába. Miután befalt vagy három szelet tortát, rájött, hogy ez itt most nem segít, így elhatározta, hogy valami ütősebbre cseréli az édességet, és átment az egyik kedvenc kocsmájába, ahol már ismerték, így nem szólt senki, amikor egyedül foglalt el egy asztalt.
Már az első sör után érezte, hogy pontosan erre volt szüksége, és ahogy telt az idő, és egyre több alkohol keringett az ereiben, egyre inkább azt érezte, hogy egyáltalán nincs oka szégyenkeznie, hiszen nem is csinált semmit tulajdonképpen, csak kipróbált egy módszert, és lám, működött.
Későre járt már, mikor el akart indulni hazafele, de amint felállt, érezte, hogy egyedül nem biztos, hogy menni fog. Észlelték ezt az ott dolgozók is, és egyikük felajánlotta, hogy hazakíséri. Regina először vonakodott, de miután érezte, hogy a motoros képességei felmondták a szolgálatot, beleegyezett a gárdedámba.
Ismerte a fiút már régről, még azelőttről, hogy ebben a kocsmában kezdett volna dolgozni, így nem esett nehezére rábíznia magát. Miközben hazafele tartottak, és a fiú átkarolta a derekát, megakadályozván ezzel az esést, az jutott az eszébe, hogy miért nem talál magának ilyen rendes fiút? Vagyis ez így nem igaz. Találhatna magának, de akkor miért nem kell neki? Hiszen ez a fiú is helyes és aranyos, és mégsem, még csak a legkisebb mértékben sem mozgatja meg.
Mikor hazaértek, Regina elköszönt alkalmi lovagjától, és megpróbált bejutni a házba, ami ilyen állapotban nem könnyű mutatvány, és a bejárati kapun lévő gombok is ilyenkor zsugorodnak mikroszkopikus méretűre. A kézmozgásának összehangolása elvett vagy tíz percet az életéből, ennyi ideig tartott ugyanis, míg be tudta pötyögni azt a néhány számjegyet. Mikor belépett a liftbe, hirtelen düh fogta el, mert megint későn ért haza, holnap nyilván nem lesz a helyzet magaslatán, és mindez miért? Emiatt a hülye Florian miatt.
Ó, miért is kezdte el nézni azt a sorozatot? Miért nem tudott egyszerűen csak elkapcsolni, ahogy előtte is megtette már számtalanszor? De a legfontosabb: hogyan lehet valaki ennyire tökéletes?
Amint belépett a lakásba, elkezdte Florian nevét kiabálni, mire az édesanyja riadtan kirohant a szobájából.
– Mi a baj kicsim?
– Semmi…semmi anya, menj csak aludni. – miközben nagy nehezen kinyögte ezt az egy mondatot, lehuppant a mellette lévő székre, mert úgy érezte, hogy egy pillanattal tovább sem tud talpon maradni.
– Kislányom, te ittál?
– Neeeeeeem. – mondta tettetett ártatlansággal.
– Látom, hogy ittál. – mondta szemrehányóan az anyja.
. Mondom, hogy nem ittam. Na. Csak…mi is volt? Ja, igen, beszélnem kell Floriannal.
– Ki az a Florian?
– Nem ismered anya, mindegy is. Megyek aludni.
– Fürdeni nem akarsz?
– Egggyáltalán nem, jó ez így. Neki úgysem számít.
– De mégis kinek?
– Mindegy anya, na szia. – azzal bevágta maga mögött az ajtaját, ledőlt az ágyára, és elaludt.

– Szia! Hiányoztál. – köszönt Florian.
– Mit keresel te itt? Nem is hívtalak. – Regina nyers volt vele, mert nyugodt alvásra számított, ehhez képest most itt van az a probléma, amitől éppen meg akart szabadulni.
– Tudom, hogy most mérges vagy rám…
– Tévedsz, egyáltalán nem vagyok. – már bánta, hogy olyan hideg volt, pedig igazából örült, hogy itt van a férfi, mert megnyugtatta a gondolat, hogy nem veszítette el.
– Akkor mi a baj? Sokat gondoltál ma rám.
– Igen…Félek. – tört ki Reginából.
– Mégis mitől?
– A szerelemtől.
– Hogy lehet attól félni? – Florian arcán az őszinte megdöbbenés látszódott.
– Félek, hogy valami rossz fog történni. Olyat, amit nem akarok.

– De hát nem ilyen a szerelem, félelemmel teli? Hiszen mindig félünk valamitől, és bármennyire boldoggá is tesz valaki, mindig ott az a baljóslatú gondolat: mi van, ha elveszítem? Mi van, ha már nem szeret? Mi van, ha nem vagyok elég jó neki?
Minden nap, kimondva, vagy kimondatlanul félünk valamitől. És ez kiszolgáltatottá tesz minket. Függünk attól az embertől, akinek odaadtuk a szívünket. De tehetünk ez ellen bármit is? Nem hiszem. Vannak dolgok, amik meghaladják a képességeink, és még egy olyan kontrollmániás sem tehet ellenük semmit, mint te.
Tudom, hogy számodra ez a legrosszabb, amit mondhattam, de valakinek fel kellett végre nyitnia a szemed: nem vagy mindenható. Gondolhatod, hogy képes vagy irányítani magad és az érzéseid, gondolhatod, hogy ha kiírthatsz magadból dolgokat, de nem teheted, ahogy soha senki nem tehette még, amióta világ a világ. Ezek a dolgok öröktől fogva léteznek, és egészen addig így is lesz, míg az idő vissza nem ér önmagába.
– Honnan…honnan tudsz te ennyit? – Reginát meglepték a férfi szavai, mert olyan dolgokat mondott, amik valóban igazak rá, és amelyek eddig is ott bujkáltak benne, csak valahogy soha nem merte felvállalni őket.
– Hm. – Florian mosolygott, és mélyen a lány szemébe nézett. – Olyan helyen vagyunk, ahol minden bölcsesség elérhető. Látok dolgokat, amiket te most még nem. De idővel, ha elég kitartó vagy, te is rá fogsz jönni, hogy minden egy tökéletes terv része, amiben nincsen jó vagy rossz, minden csak az, ami.
– Mi van? – Regina rájött, hogy még álmában is részeg egy kicsit, és teljesen megfeküdték a gyomrát a hallottak.
– Semmi, majd ha eljött az ideje, akkor megérted. Akarsz még beszélgetni?
– Nem tudom. Nem hiszem. Nem lehetne, hogy inkább csak feküdjünk?
– Megint csak a fekvés? – cinkelte a férfi.
– Jajj ne cseszegess már.
– Jól van, aludj csak.
– Rendben… – és már aludt is.

Éjjel arra ébredt, hogy szomjas, nagyon, így kikászálódott az ágyból, és kiment a fürdőbe inni. Nem volt kedve elmenni a konyháig, ezért választotta inkább a csapot. Ahogy lehajolt, érezte, hogy ez egy nagyon hülye ötlet volt, és éppen csak meg tudott kapaszkodni. Ahogy felnézett, a tükörben meglátta magát, és egyáltalán nem tette boldoggá a kép: egy fáradt, megtört arc  nézett vissza rá.
Nem, ez nem maradhat így.
Ennek véget kell vetni.

Arany

2013 február 7. | Szerző: LadyEdna

Arany tóban arany hattyú,
Arany torkú, arany dalú.
Arany égen arany felhő,
Arany fénnyel arany szellő.
Arany földön arany fa,
Arany ágán arany alma.
Arany falu, arany házak,
Arany léptek arany táncnak.
Arany ifjak, arany lányok,
Arany tűznek arany lángok.
Arany földből arany dombok,
Arany úttal arany ormok.
Arany sziklák, arany kövek,
Arany lábbal arany őzek.
Arany szarvak, arany bunda,
Arany disznókkal arany konda.
Merre nézek aranyat látok,
Utolért engem is az arany átok.
Arany álmom arany való,
Arany unikornis, arany ló.
Arany szárnyakkal arany pegazus,
Arany lánc ellen vívott arany tus.
arany kötél feszít a mához,
Az ezüst színű hazához.

Bár lennék

2013 február 5. | Szerző: LadyEdna

Bár lennék tűnő álom,
Hogy pilláidra szálljon kedves szavam.

Bár lennék maga az Élet,
S nem csak egy múló ígéret.

Bár lennék hű anyaföld,
Mely acéllánccal az otthonhoz köt.

Bár lennék egyszerű víz,
Mely bársonyos csobogással csalogat, hív.

Bár lennék színpompás lepke,
Ki bátran a levegőben repülhetne.

Bár lennék igaz tükör,
Melyben ezer gyönyörű arc tündököl.

Bár lennék titkok tartója,
Fellázadásoknak büszke szítója.

Bár lennék önmagam hasonmása,
Ki magát bátran másoknak kitárja.

Beszélgetések Floriannal – 4.

2013 február 3. | Szerző: LadyEdna

Mikor másnap reggel felébredt, csak homályosan emlékezett a történtekre. Rémlett valami arról, hogy találkozott Floriannal, és mintha meg is csókolta volna, de ennél több nem jutott az eszébe. Na meg persze a majom.
A majom még most is olyan élénken volt előtte, mintha csak az előbb látta volna a tévében valami ismeretterjesztő sorozat keretein belül. De vajon mit jelenthet? Biztos van valami jelentősége, ha előjött, mert annyit már megtanult az olvasmányaiból, hogy semmi sem történik véletlenül, és mindennek jelentősége van. Bár először elhessegette magától a képet, utólag mégis úgy gondolta, hogy nem ártana utánajárni, mert mi van akkor, ha pontosan ez az a jel, ami segít őt majd visszarángatni a valóságba? Igen, utána kell járnia.
Mikor ezt eldöntötte, bizsergés járta át, olyan volt, mint amikor valakit hirtelen kiráz a hideg. Egyszer volt egy szellemlátónál, aki azt mondta neki, hogy amikor ez történik, az jel, mert az égiek akarnak üzenni. Vajon tényleg akarnak? Vajon a majom a kirakós egyik darabja?
És megint azt érezte, amikor eldöntötte, hogy külföldre megy. Érezte, hogy él, hogy minden végtagja megtelik valami ősi erővel, és már nem esett nehezére a cselekvés, és nem érezte nyűgnek az életet. Végre megvolt az a kapcsolódási pont, amire olyan régóta vágyott.
Otthon nem volt internet – édesanyja úgy gondolta, hogy felesleges az ilyen dolog -, így kénytelen volt várni, míg beér a munkahelyére. Soha ilyen hosszúnak nem érezte még az oda utat, és soha ennyire nem idegesítették még az egyes megállókban eltöltött percek. Hát nem érti senki, hogy neki itt most küldetése van? Hogy nem ér rá késlekedni, mert az élete forog kockán? Nem, senki nem értette. Látta az emberek arcán a tompaságot, az undort, hogy megint munkába kell menni. Végső soron nem hibáztatta őket, mert pár napja még ő is pontosan ugyanígy nézett ki, de akkor is.
Mikor beért, az első dolga volt lehuppanni a gép elé, és rákeresni a majomra. Éppen az oldalakat böngészte, amikor az egyik kollégája belépett.
– Szia, jó reggelt! Nem jössz kávézni? – Gizus volt az, egy idősebb kollégája, aki néha hajlamos volt arra, hogy öt évesként kezelje.
– Ne haragudj, de most nem tudok menni, fontos dolgom van.
– Ugyan már, szerintem utána is meg tudod nézni. – évődött Gizus, akin látszott, hogy semmilyen dolgot nem tart olyan fontosak, hogy az embernek akár csak egy pillanatig is kapkodnia kellene miatta. Regina mindig is úgy képzelte, hogy amikor a gyerekeit megszülte például, nyugalomra intette még az orvost is, mert nem eszik azt olyan forrón, és majd a gyerek is csak akkor jöhet, amikor ő arra alkalmasnak találja a hangulatát.
– Nem érted, hogy nem érek rá? – olyan stílusban förmedt rá az asszonyra, ami igazán nem vallott rá, de a másiknak igazán meg kellett értenie, hogy ez itt most élet-halál kérdése.
– Rendben, akkor nem is zavarok. – mondta Gizus, majd halkan becsukta maga mögött az ajtót.
Amikor kiment, Regina örömmel konstatálta, hogy végre megtalálta a keresett oldalt, és azon a majom szimbolikáját, amely a következőket mondta:
„Saját torzképünkkel nézhetünk szembe, állati ösztöneink kivetített másával. A majom megteheti, amit nekünk nem szabad (sajnos). Gyakran szexuális késztetéseink jelentkeznek e szégyentelen állat képében. Pozitív vonása a sok energia, amelyből mi is meríthetünk, ha kontrollálni tudjuk ösztöneinket. Valami elfelejtett bölcsességre is utalhat, amelyet a civilizáció, a jólneveltség tart tőlünk távol. Talmud. Az egyetlen állat, amely rosszat jelent. Egyiptomi álmoskönyv. Óvatosságra int, kedvezőtlen változás jele lehet: csalás áldozataivá válhatunk.”
Torzkép? Állati ösztönök? Szexuális késztetések? Elfeledett bölcsesség? Rosszat jelent? De hogyan jelenthet egy ősi bölcsesség rosszat?
Regina először nem tudta, hogyan értelmezze a látottakat, de úgy döntött, nem is kell ezt neki most azonnal megfejtenie. Kinyomtatta hát az oldalt, és eltette a naptárába, hogy majd kicsit később megint átolvassa, és talán akkor minden világos lesz.
Miután végzett, átment Gizusékhoz kávézni.
– Ne haragudj, hogy az előbb úgy leteremtettelek, nem is tudom mi ütött belém, csak láttam valamit, és utána kellett néznem. – nézett bűnbánóan az idős asszonyra.
– Semmi gond kincsem, semmi gond. – mosolygott együtt érzően Gizus. – Előfordul az ilyen.
A következő pár percben mindenki hallgatott a szobában, mert bár ilyen szépen lerendezték az előbbieket, azért mindenki érezte, hogy Gizus nem jutott túl ilyen egyszerűen a dolgokon. Végül az asszony törte meg a csendet.
– Semmi baj drágám, csak úgy megijesztettél.
– Mégis mivel? – nézett rá a lány kérdőn, mert nem érezte olyan súlyosnak a helyzetet.
– Tudod, volt nekem egy nővérem. – miközben beszélt, az asszony mereven maga elé nézett.
– Nem is tudtam. – mondta meglepetten Regina.
– Mert sose beszéltem róla. … Megőrült. Egyik napról a másikra. Bár észlelhettük volna a jeleket, de akkoriban még nem voltak ilyen tájékozottak az emberek. És amikor reggel bementem hozzád, ugyanazt láttam a szemedben, mint neki.
– De…én nem őrültem meg.
– Tudom szívem, tudom, de olyan hirtelen jött ez az egész, és kicsit felzaklatott. Ennyi az egész.
– Ne haragudj Gizus. Legközelebb nem hozlak ilyen helyzetbe. De most nagyon gyorsan kellett megnéznem valamit. Álmodtam, és tudod milyen ez, az ember hamar elfelejti. Én pedig nem akartam ebbe a hibába esni.
– Persze, semmi gond. – mondta Gizus. – Csináld csak a dolgod. Ez az én keresztem. Csak gondoltam elmondom, hogy miért zaklatott fel ennyire.
– Jól tetted. – mondta Regina – Na de ne is beszéljünk többet ilyen szomorú dolgokról. – mosolygott. – Inkább beszéljük meg, hogy mit kell még ma feltétlenül elintézzünk.
A nap további része a megszokott rendben telt, mindenki végezte a dolgát, és szépen lassan elfelejtették, mi is történt reggel.
Kivéve persze Reginát, akinek egyre több dolog jutott az eszébe az estéről. Néha egészen úgy érezte, hogy nem is álmodta az egészet, hanem tényleg megtörtént. Ezt a gondolatát erősítette az is, hogy felfedezett a nyakán egy kis foltot, és amikor próbálta végiggondolni, hol is szerezhette, rájött, hogy Florian a nagy hévben bizony megharapta egyszer-kétszer. De megnyugtatta magát, hogy ez lehetetlen, hiszen a férfi ott sem volt igazából, így biztos csak arról van szó, hogy megkarmolta magát, vagy valami ilyesmi.
Mikor véget ért a munkaidő, a lány elindult hazafele, de mikor felszállt a buszra, úgy döntött, hogy inkább sétál egyet a parton, mert olyan szép az idő, és neki most olyan jó kedve van. Örömmel töltötte el, hogy a hosszú hónapok kedvtelensége után most volt hangulata ilyen egyszerű dolgokhoz, mint a séta. Persze felhívhatta volna valamelyik barátnőjét is, de igazából egyikhez sem volt kedve. Úgy érezte, hogy most nem tudna mit kezdeni a problémáikkal, és egyébként sem gondolta, hogy bármelyik is megértené azt, amin most keresztülmegy. Így a legegyszerűbb, ha nem is beszél velük. Majd talán egyszer elmesél mindent, majd amikor már csak távoli emlék lesz. De most még nem állt erre készen, úgy érezte, hogy az egyetlen ember, akivel meg tudja beszélni a dolgait, az Florian.
Mikor rá gondolt, melegség öntötte el, és alig várta, hogy este legyen végre, és újra beszéljenek. Már most elkezdte összeszedni a gondolatait, mert a tegnapi eseményekből kiindulva nem is olyan egyszerű spontánnak lenni, főleg hogy abban a világban bizony előkerülnek az ember legtitkosabb vágyai.
Ez a része a dolgoknak megrémítette egy kicsit, mert sose gondolta volna magáról, hogy ilyen dolgokra vágyik igazából, és arról sem volt fogalma, hogy van benne valaki, aki ennyire szabad, és ki akar törni. Szerette a rendszert az életében, mert megnyugtatta, de mint kiderült, van benne egy másik lány, aki gyűlöli ezt, és csak tenni akarja, amihez éppen kedve van. Hm, lehet hogy nevet kéne adnia neki? Végül is miért ne? Hiszen ez a lány is valahol ő, valahol pedig mégse. Tündér. Igen, ez jó lesz. A másik neve Tündér lesz, mert ez mégsem olyan kemény név, és nem kelti benne sem azt a hatást, hogy félnie kéne tőle.
Elképzelte, ahogy a másik, Tündér be van börtönözve, és most már sajnálta, mert az ő hibájából van ott, ahol, pedig ő is ugyanúgy csak élni szeretne, mint bárki más. Amíg ezen gondolkodott, észrevette, hogy már nem is ellenségként, hanem barátként gondol lényének eddig ismeretlen részére. Végül is lehet, hogy ez a másik lány segíti őt majd hozzá, hogy újra normális életet éljen.

Később ért haza, mint szokott, és édesanyja a szemére is vetette, hiszen legalább szólhatott volna, mert egyébként minek van olyan hogyishívják telefonja, ha nem azért, hogy szegény aggódó anyját értesítse.
Reginának volt emiatt egy kis lelkiismeret-furdalása, de aztán hamar megnyugtatta édesanyját, hogy aggodalomra semmi ok, csak sétálni volt kedve, és biztosította róla, hogy legközelebb ilyen nem fordul elő.
Amikor elvégezte az otthoni dolgait, leült megnézni a sorozat következő részét. Már izgalommal várta, hogy vajon mi történik ma Florian doktorral. Olyan jó érzés volt nézni őt, és úgy érezte, hogy akár hónapokig ellenne azzal, hogy csak nézi a tévében. Egyszer azonban kirázta még a hideg is, mert egy pillanatra úgy látta, hogy Florian a képernyőn keresztül ránéz és még rá is kacsint. Persze tudta ő, hogy ez lehetetlen, de akkor eszébe jutott a nyakán lévő kis folt, és egy pillanatra kételkedni kezdett benne. És mi van, ha mégsem csak képzeli ezt az egészet, és most ő is valami olyannak lesz a szereplője, mint a mozi főhősnők? Ó, milyen csodálatos is lenne.
Na de miket is gondolok? – Nyugalomra intette magát, és miután reálisan végiggondolta a dolgokat, rájött, hogy csupán fáradtságról lehet szó, mert semmi más nem magyarázza az ilyen buta gondolatokat. De a másik oldalról meg mégis kinek árt ezzel? Ugyan senkinek, akkor meg miért ne ábrándozhatna szabadon? Na ugye.
Este lefekvésnél úgy döntött, hogy ma kihagyja a találkozást Floriannal, de amint becsukta a szemét, a férfi ott termett.
– Szia! Megjöttem. – mosolygott a férfi, és Reginának nem volt szíve elhajtani.
– Szia! Örülök, hogy itt vagy, csak nem értem. Most nem is hívtalak.
– Tudom, de hiányoztál.
Reginát meglepték ezek a szavak, mert mindenre számított, csak erre nem.
– Hiányoztam?
– Igen. Tudom, hogy furcsa, de így van. És meg akartalak ölelni.
Még ki sem mondta, és már magához szorította a lányt. Reginának eddig még ideje sem volt körülnézni, de most látta, hogy egy olyan nappaliban vannak, amit mindig is elképzelt magának: kazettás falak, virágos tapéta, nagy, süppedős kanapék, na és persze az elmaradhatatlan faltól falig könyvespolcok telis tele könyvekkel.
– Honnan tudtad? – kérdezte meglepetten a lány.
– Mindent tudok rólad. – mondta a férfi, és közben megsimogatta a lány haját.
Regina látta a szemében, hogy mit szeretne, és bármennyire is volt hozzá kedve, fáradtnak érezte magát, és most már csak annyira vágyott, hogy a férfi mellé feküdjön.
– Azt is meg lehet oldani. – mondta Florian. – Ha ez az, amit tényleg szeretnél.
– Igen. Most csak ennyit szeretnék. És Florian!
– Igen?
– Van egy folt a nyakamon.
A férfi félresimította a lány haját, és látta, hogy tényleg van ott egy pötty.
– Hoppá. Bocsánat, legközelebb óvatosabb leszek. – somolygott.
– Szóval akkor tényleg te voltál? – lepődött meg Regina, hiszen erre nem igazán számított.
– Igen. Néha kicsit vehemens vagyok. – mosolygott Florian.
– De hogyan lehetséges ez? Hiszen ez itt nem is a valóság.
– Ugyan már, ki tudja pontosan megmondani, mi is a valóság.
Ezzel be is fejezték ezt a témát, mert Florian nem mondott mást, Regina pedig fáradt volt az ilyen komoly filozófiai beszélgetésekhez, így lefeküdtek az egyik kanapéra. A lány a férfi mellkasára hajtotta a fejét, és csak hallgatta, ahogy lélegzik. Olyan jó érzés volt hozzábújni végre valakihez, ráadásul nem is akárkihez, hanem álmai férfijához.
– Sokat gondoltál ma egy férfira. – törte meg a csendet Florian.
– Honnan tudsz te róla? – Regina meglepődött, hiszen nem gondolta volna, hogy a férfi tényleg mindent tud róla.
– Össze vagyunk kötve. Mindent tudok és érzek, amit te. Végül is szabadon lófrálok a fejedben.
– Igaz. – ha jobban belegondolt, Regina rájött, hogy a férfinak igaza van. De most nem volt benne biztos, hogy akar beszélni róla.
– Ha nem akarsz róla beszélni, akkor nem kell. Ha csak hallgatni szeretnél, én akkor is itt vagyok.
– Nem, semmi gond, beszélhetünk róla. – a lány most érzete először életében, hogy valaki tényleg kíváncsi arra, mit is érez valójában. – Tudod, ő már a múlt. Úgy gondoltam, hogy van köztünk valami különleges, de aztán kiderült, hogy igazából nem volt semmi. Még arra sem vette a fáradtságot, hogy marasztaljon. – nagyot sóhajtott – Így amikor elváltunk, úgy döntöttem, hogy belevetem magam a tárkeresésbe, de ott sem jártam sikerrel, így valahogy még fájóbb volt az árulása.
– Jajj életem. – Florian szorosan magához szorította, és úgy ringatta, mint egy gyermeket. – Ne gondolj rá soha többet, nem érdemelt meg téged. És soha ne is keresd a társad, hidd el, hogy megtaláljátok majd egymást.
– De én téged akarlak. – zokogott most már Regina.
– Na engem meg végképp nem fogsz megtalálni. – mosolygott a férfi. – Tudod nagyon jól, hogy én csak itt létezem. Legalábbis abban a formában, ahogy most ismersz. Ne keverj össze azzal, amit a tévében látsz. Persze az is én vagyok, de ami itt vagyok, azt az énemet még én sem ismerem.
– Várj! Akkor te tudod, hogy ki vagy, mi vagy, és miért vagy itt?
– Persze, hogy tudom.
– Akkor nem csak azért vagy itt, mert hívtalak?
– Alapvetően azért jöttem ide, de aztán kiderült, hogy valamiért nekem is itt kell lennem, mert melletted fogok megtalálni valamit. Ahogy mondtam, meg van írva valahol ez a találkozás.
– És mi lenne, ha élőben találkoznánk?
– Azt hiszem, nem kedvelnél, és én sem téged. A mostani „hivatalos” énem meglehetősen undok tud lenni.
– Komolyan? – Regina nehezen tudta elképzelni, hogy ez az áldott jó ember lehet undok is.
– Komolyan. De túl sok mindenről beszélgettünk most. A legjobb lenne, ha aludnál, holnap sok dolgod lesz.
– De még nem akarok aludni.
– Tudom, de muszáj.
– Florian!
– Igen?
– Lehetne, hogy holnap ne találkozzunk?
– Ha ezt szeretnéd, akkor természetesen.
– Tudod át kéne gondolnom nekem ezt az egészet. Kicsit ijesztő.
A férfi mély levegőt vett, látszott, hogy nem örül a hallottaknak, és fél attól, hogy el kell válniuk.
– De ugye szólsz, ha véget akarsz vetni ennek az egésznek?
– Mindenképpen.
– Akkor persze. Most pedig aludj. – azzal egy gyengéd csókolt lehelt királynője homlokára.