A démon

2013 január 18. | Szerző: LadyEdna |

A lány futott. Mellkasa zihált, és legszívesebben megmerevedett volna a félelemtől, de tudta, hogy ha élni akar, futnia kell. Megerőltette hát magát, és futott, amilyen gyorsan csak tudott.
De bármilyen gyors volt is, hallotta üldözője lihegését. A vadász jó pár méterre lehetett tőle, de úgy érezte, mintha a támadó lehelete a tarkójához ért volna. Mintha ezernyi jeges kéz markolná a haját és lassítaná a futását.
De hogyan történhetett mindez? Mikor megismerte a vadászt, nem erre számított. Mikor először meglátta az arcát, úgy gondolta, ennél szebbet még nem látott. Aztán megismerte, és kiderült, hogy a lelke még szebb, mint az arca.
Hogyan tévedhetett ekkorát? Hogyan gondolhatta, hogy egy angyallal találkozott? Miért is nem maradta a régi életénél?
Ahogy kavarogtak a gondolatok a fejében, folyamatosan figyelte, hogy találhat-e valami menedéket, hátha el tud rejtőzni, és így hátha túl tudja élni. Talált is egy odút, ahova behúzódhatott. Elkezdett bemászni, és olyan kicsire húzta össze magát, amennyire csak tudta, hogy minél tovább bejusson. Mikor már egészen bent volt, észrevette az üldözője lábát a luk előtt. Még a levegőt is visszatartotta, amikor támadója elkezdett beszélni.
– Nem fogod túlélni, ugye tudod? – mintha nem is annak az angyali lénynek a hangja lett volna, akit annyira szeretett, hanem valami pokolfajzaté.
– Nem gondolhatod komolyan, hogy megúszod. – sátáni kacaj tört fel a vadász torkából. – Tudod, azt hittem, nehezebb dolgom lesz, de te voltál az egyik legegyszerűbb zsákmányom. Igazából szerencsém volt, hogy annyit csalódtál a férfiakban, hogy végül egy nőtől vártad a megoldást. Így semmi egyéb dolgom nem volt, mint felvenni egy tündéri nő álarcát, és te máris az enyém voltál. Ti halandók olyan egyszerűek vagytok. Ugyanakkor borzasztóak is. Soha nem szánnátok rá magatokat a küzdelemre, inkább beleposhadtok szánalmas kis életetek mocsarába, és mindig mástól várjátok a megoldást. Ahogy te vártad tőlem. Pedig lehet, hogy ha küzdesz még egy kicsit, akkor nem halnál ma meg…De most már késő.
Ahogy ezt kimondta, a vadász lehajolt, benézett a lukon, a lány pedig meglátta azt a vörösen izzó szempárt, aminél gonoszabb talán nincs is a Földön.

A lány hirtelen felébredt. Verítékben fürdött, a hálóing rátapadt a testére. Ahogy ránézett a mellette fekvő nőre, hirtelen lelkiismeret-furdalás kezdte el gyötörni, hogy hogyan is gondolhatta erről az áldott jó lélekről, akár csak az álmában is, hogy gonosz. Oda akart hajolni, hogy megcsókolja szerelmét, mire a nő felébredt.
– Mi a baj drága? – kérdezte megilletődve a másik nő.
– Semmi, semmi, csak rosszat álmodtam.
– Mondd el, kérlek. – a nő felült az ágyban.
– Azt álmodtam, hogy valami gonosz lény voltál, és meg akartál ölni. De ostobaság volt.
– Biztos vagy benne?

Amit a lány utoljára látott a szemében, az a vörösen izzó szempár volt.